Herman Hertzberger: Az utca (3)
- forrás: Herman Hertzberger: Lessons for Students in Architecture (p. 58-63)
- fordította: Breuer Anna
„Het Gein” lakótelep
Az amersfoorti „Het Gein” lakótelep elrendezésének megtervezésénél a hangsúly a lakó-utca minőségén volt. Amennyire az adottságok azt lehetővé tették, a területet hosszú egyenes tömbökre és párhuzamos utcákra osztottuk fel. Első ránézésre ez az eljárásmód a hagyományos elrendezéshez képest kisebb változatosságot eredményez, de az ötlet alapja, hogy a csendes, hosszú utcák nagyobb kiosztásbeli változatosságot tesznek lehetővé. Olyan, mint egy lánc- és vetülékfonalakból álló rendszer. A lánc (az utca) a szőtt anyagdarab erős (ha kell, színtelen) struktúrája, míg a vetülékfonal adja a szövet színét. A lakó-pihenő övezet fontos követelménye ugyanakkor, hogy a lehető legjobban mentesüljön a forgalom alól. Emellett nagy figyelmet igényel az utca metszetének kialakítása is, mivel az nem csak az egyes lakóegységek minőségéért felelős, hanem azok kapcsolatában is nagy szerepet játszik.
A lakóegységek homlokzatai – így a bejárataik is – egymással szemben, párosával helyezkednek el az utca két oldalán. Köszönhetően annak, hogy az utcák délkelet-északnyugat tájolásúak, az egyik oldal több napfényt kap a másiknál. Az utcák emiatt aszimmetrikusak, a parkolók az egyik oldalra kerültek: az árnyékosabbra. A másik, naposabb oldal nagyrészt növényekkel teli. A napos bejáratú lakások – amelyeknek ebből kifolyólag a kertjük az árnyékos –, ellensúlyozásképpen az utca felőli oldalon is rendelkeznek egy 1,8 m széles plusz területtel, ahol elhelyezhető fedett tornác, üvegház vagy akár napellenző is. Több lakóegységnél már a tervezéskor elhelyeztek ilyen kiegészítéseket – ezzel mutatva a lakóknak egy követhető példát, ha anyagilag megtehetik. A változatosság alapját az adja, ahogyan ezt a területet a lakók hasznosítják, nem a tervezés eredményeképpen, hanem inkább az egyéni döntéseik kifejeződéseként. Néhány lakásnak tetőbővítéseik is vannak, és biztosítékokat kaptak hogy a jövőben több kiegészítést is engedélyeznek egy kijelölt zónában. A kerti fészer a benapozás függvényében vagy a ház tövében, vagy a kertben távolabb került elhelyezésre, így az árnyékosabb kertekben is létre tud jönni egy védett, napos rész. Az előnyösebb tájolású telkek fészerei a házhoz közel találhatóak, ilyen módon kialakítható közöttük valamiféle kapcsolat.
A lakások megközelíthetősége
Törekedni kell a lakások közvetlen megközelíthetőségére az utcáról, amitől nem helyezkedhetnek el túl távol, ahogy az gyakran előfordul a többszintes épületek esetében. Ha a lakások csak közösségi előtereken, felvonókon, lépcsőkön, folyósokon vagy árkádokon keresztül válnak elérhetővé, megnő a veszélye annak, hogy ezek a terek személytelenné válva gátolják a lakók között kialakuló kapcsolatokat és ezáltal könnyen senki-földjévé alakulnak. Annak ellenére, hogy a privát tér igényét figyelembe veszik a többszintes épületek egyes egységeinél, az egymás mellett-alatt lakók közötti kapcsolatok térbeli feltételei általában hiányoznak. Egy lakótömbben emellett akár a barátok üdvözlése vagy a tőlük való elköszönés is nehézséget tud okozni. Nem egyszerű eldönteni, hogy jobb-e a lakás bejáratánál elköszönni tőlük majd hagyni őket egyedül lemenni a lépcsőkön, vagy lekísérni őket az autójukig a parkolóba. És mennyi a cipekedéssel jár ha például egy nyaralásra kell bepakolni az autóba! Amíg a gyerekek még túl kicsik ahhoz, hogy egyedül játszanak kint, elég problémás tud lenni a helyzet.
A lakóövezetekben nappali-minőségű utcát kell létrehozni, nem csak a napi szintű kapcsolatok számára, hanem különleges eseményekre is, hogy ez a terület alkalmassá váljon közösségi és a helyi közösség számára fontos tevékenységek lebonyolítására.
Az utca olyan közösségi tevékenységek helyszínévé is válhat, mint például a környék összes lakóját érintő különleges események megünneplése. Lehetetlen az utcai területet olyanná alakítani, hogy az arra késztesse az embereket, hogy kint, együtt költsék el az étkezéseiket.
Mégis jó ötlet lenne ezt a képet a tervezés során egyfajta irányelvként a fejünkben tartani, amit a tervnek elvben tudnia kell teljesíteni. Még ha az északi országok lakóira nem is jellemző, hogy étkezéseiket kint költenék el, helyenként mégis előfordul ilyesmi, és ügyelnünk kell arra, hogy ezt ne lehetetlenítsük el a terület térbeli szervezésekor. Talán még újfajta használatot is adnak az emberek a köztérnek, ha erre kifejezetten lehetőségük adódik.
A lakóegységek egymáshoz viszonyított pozicionálásával azonos fontosságúak a megnyitások – az ablakfülkék, erkélyek, teraszok, lépcsőpihenők, bejárati lépcsők és verandák – elhelyezése, azaz a méretük és térbeli szervezésük, az, hogy kellő, de nem túl nagy távolságban helyezkednek-e el egymáshoz képest. A kulcskérdés a helyes egyensúly, legyen lehetőségük a lakóknak a magánszférába való visszavonulásra, de az egymással való kapcsolatteremtésre is. A bejárat körüli tér döntő fontosságú – ez az a terület, ahol a háznak vége van és a lakó-utca elkezdődik. A lakás és a lakó-utca működőképességét az határozza meg, hogy mit képesek egymásnak nyújtani.
Familistère, Guise, Franciaország 1859-83
Franciaországi Guise-ban található a „Familistière” lakóközösséget Fourier utopisztikus ötletei alapján hozta létre a Godin kályhagyár. A komplexumban 475, három egymással szomszédos, belső udvarokkal rendelkező tömbre szétosztott lakóegység van, illetve óvoda, iskola és mosoda. A Familistère-ben a nagy fedett udvarok tulajdonképpeni falait a lakóegységek alkotják. Még ha az udvarok alakja és a függőfolyosókról nyíló bejárati ajtók börtön-szerű elrendezése mai szemszögből primitívnek is tűnhet, ez a korai „lakástömb” még ma is kiemelkedő példa arra, hogy az utca és a lakások hogyan tudják egymást kiegészíteni. Az udvarok fedettsége még inkább alkalmassá teszi ezeket a tereket közösségi tevékenységekre, amiket ott akkoriban meg is rendeztek, mikor a komplexum még valójában közösségi lakóformaként működött. „Minden, a munkaviszonyok javítására irányuló kísérlet halálra van ítélve, ha azt nem kíséri az építés olyanfajta megújulása is, aminek célja kényelmes környezet létrehozása a munkások számára, ami egyfelől kiszolgálja praktikus igényeiket, másfelől hozzáférést nyújt a közösségi együttélés örömeihez, amit minden embernek joga van élvezni.” (A. Godin, Solutions Sociales, Párizs 1894)
De Drie Hoven, idősek otthona
Kórházakban, idősotthonokban és hasonló típusú nagy lakóközösségekben a lakók korlátozott mozgásképessége szükségessé teszi, hogy a tervet majdnem szó szerint kisléptékű városként értelmezzük. A De Drie Hoven idősek otthona esetében minden funkciónak aránylag kis távolságban egy tető alatt kellett elérhetőnek lennie, mert az ott lakók legnagyobb része nem képes kíséret nélkül elhagyni az épületet. Az otthon nagy méretének köszönhetően lehetőség volt egy olyan széleskörű rekreációs berendezési program létrehozására, ami által az intézmény még inkább hasonlít egy városra. A lakók úgy viselkednek a környezetükben, mintha egy falusi közösségről lenne szó.
A decentralizáció elve erősen befolyásolta a komplexum szervezését, ami így több „szárnyra” bomlik, ezek mindegyike saját „központtal” rendelkezik. A különféle részlegek a központi „közös teremben” találkoznak. A terek ilyen elrendezése egy nyitott terekből álló sorozatot eredményezett, ami – térbeli szempontból – a szomszédsági központ, közösségi központ, városközpont sorozatot tükrözi vissza. Egy összetett egészet képez, melyen belül minden „tisztás” vagy nyitott terület egyéni funkcióval bír. A rendszert mégis a központi „udvar” uralja, melyet a lakók „falusi tér”-nek neveznek.
Ez a „falusi tér” nem kifejezetten lakóegységek által van körbevéve, mint az a Familistère-nél Guise-ban a fedett udvaroknál látható, de használat és szociális kapcsolatok szempontjából mégis a komplexum gyújtópontja. Itt kap helyet a lakóközösség által és számára megrendezett minden tevékenység: zsúrok, koncertek, színház- és táncelőadások, divatbemutatók, piac, kórus előadások, kártyázós esték, kiállítások ünnepi ebédek vagy rendkívüli alkalmakkor vacsorák. Majdnem minden nap történik itt valami. Ez a „falusi tér” a szokásos, különleges események számára létrehozott előadóterem nagyon szabad értelmezése, ami az idő felében üresen állna, ha egy elválasztott, kevésbé központi közösségi térről lenne szó.
Montessori Iskola, Delft
Az iskola aulájánál a közösségi tér viszonya a tantermekhez olyan, mint az utca viszonya a házakhoz. A tantermek és az aula térbeli kapcsolata és utóbbi alakja, a tér „közös nappali” jellegét fejezi ki. Az iskolai működés tapasztalata visszahathat arra, hogy mi lenne megvalósítható egy utcán.
Kasbah, Hengelo 1973 / P. Blom
Nem sokan kutatták a lakóegység és az utca-tér közötti kapcsolatot olyan elkötelezettséggel és aktivitással, mint Piet Blom. Míg a Kasbah séma leginkább azzal foglalkozott, hogy milyen következményekkel bír a lakóegységek elhelyezése, a Hengelo-ban létrehozott városi területen a lakóegységek nem az utcák falait képezik, hanem inkább „a város tetejét”, az alatta lévő nagy területet szabadon hagyva, ami közösségi tevékenységek és események rendezésére alkalmas. Mégis, a biztosított rendkívűli térbeli lehetőségek ellenére csak alkalmi használat alakult ki.
Elég sokat tanulhatunk ebből a példából. A lakások túlságosan elszigeteltek az alatta lévő utcáktól – mondhatni elfordulnak tőlük, felfele néznek, és az utcákból sem sok látható az ablakokon keresztül, miközben még a bejáratokat is közvetve helyezték el az utca szemközti oldalain. Ilyen szempontból az utcai térforma, mint a lakások ellen-formája, nem biztosítja a mindennapi használat feltételeit. Ezenkívül talán ez a tér túl nagy is ahhoz, hogy megteljen, mivel nem rendelkezik elég komforttal és kisugárzással, ami egy hasonló méretű önálló faluban természetesen volna jelen.
De képzeljük csak el ugyanezt a sémát Amszterdam szívében, egy élénk piaccal a lenti utcán! Valószínűleg ehhez hasonló helyzetet képzelt el Piet Blom is, amikor megfogalmazta tervét.
A tömbök hagyományos elrendezési módjától eltávolodva az építészek folyamatosan törekedtek – leginkább a Team X és Forum által inspirálva – új lakóformák megfogalmazására. Ez gyakran látványos eredményeket okozott, de hogy működésük megfelelő-e, csak részben függ maguknak a lakásoknak a minőségétől. Legalább annyira fontos, hogy az építész képes-e, a lakóegységeket építőanyagként használva, egy helyesen működő utca létrehozására. Mindkét rész minősége a másikétól függ: a házak és az utcák egymás kiegészítői!
Hogy a megépült végeredmény gyakran csalódást okoz, összefüggésben van azzal, hogy az építészeknek rendszerint hamis elképzelésük van arról, hogy a későbbi felhasználók miként fogják megélni és hogyan fogják igénybe venni a tervezett utca-teret. Eltekintve attól, hogy hajlamosak túlságosan támaszkodni bizonyos kikötések hatékonyságára (melyekről gyakran derül ki, hogy kevésbé életképesek mint gondolták), a leggyakoribb hiba a köztér mérete és a tervezett felhasználószám közötti arány eltévesztése.
Ha az utcai terület túl nagy, és elszórva történik kevés dolog, akkor minden jószándék ellenére hatalmas „sivatag” jellegű üres terek alakulnak ki. Túl sok olyan terv van, ami csak akkor lenne működőképes, ha a piacot kizárólag napsütéses szombati napon tartanák: ez a típusú piac persze könnyen elképzelhető, de a valóságban 100 000 lakásonként csak egy van.
Folyamatosan ellenőrizni kell a tervet „lakósűrűség” szempontjából. A várható felhasználók számát jelölni kell a tervrajzokon, akik a különböző területeket eltérő helyzetekben használják. Ezáltal fény derül az olyan típusú problémákra, mint például a pihenő-területek túlméretezettsége. Amíg az építész elképzelésében a hatalmas terek egy bizonyos érthetőséget vagy világosságot sugároznak, gyakran kérdéses, hogy ezt a helyi lakók is így fogják-e érzékelni. A lakóegységeket és épületeket nagy formai változatosággal lehet megtervezni, amennyiben az utca-tér olyan kialakítású, hogy katalizátorként tud működni a lakók között a mindennapi helyzetekben. Ilyen módon legalább a távolság nem nő meg a gyakran hermetikusan zárt egységek lakói között és a térbeli szervezés képes előmozdítani a szociális kölcsönhatás és az összetartozás kialakulását.
