Bunshaft és Niemeyer – A. L. Huxtable, 1988
Az 1988-as Pritzker-díjat két építész, Gordon Bunshaft és Oscar Niemeyer kapta (egyikük Észak-, másikuk Dél-Amerikából), a század két legelismertebb és legnagyobb hatású építészeti munkássága elismeréseként. (…) A díj 100 000 dollárból, egy oklevélből és egy medálból áll. (…) A Nobel-díjhoz hasonlóan a két 1988-as díjazott a díjat egyenlően megosztva kapja. (pritzkerprize.com)
Ada Louise Huxtable:
A díjazásról
- forrás: On Awarding the Prize by Ada Louise Huxtable – in: pritzkerprize.com;
- fordította: Gáspárdy Blanka;
Egy építészetben eltöltött élet egyszerre rövid és hosszú. Elég rövid egy olyan kiemelkedő életmű létrejöttéhez, ami világosan és félreérthetetlenül az adott kor sajátja, ennek minden előnyével és hátrányával, és elég hosszú ahhoz, hogy a művek alapját képező elvek és ideák korszerűtlenné váljanak. Ízlések és hitek változásához egy élet hossza sem szükséges. Ami nem változik, az a munka minősége, illetve a szenvedély és kiszámíthatóság, amivel a jelen az igen közeli múltat elutasítja.
Amikor irányzatok megbecsültsége fel-le hullámvasutazik az időben (a lista élén a modernistákkal), Gordon Bunshaft és Oscar Niemeyer díjazása egyesek számára maradinak, nosztalgiába fordulásnak, vagy az újjal szembeni ellenkezésnek tűnhet. Ilyen ellenszélben kitüntetni két modernista mestert, miközben a kritika a modern mozgalom előkerülő hibáira összpontosít, ugyanakkor sokkal inkább radikális mint reakciós tett. A közelmúlt filozófiájának és gyakorlatának elutasítása helyett annak újragondolására való figyelmeztetés valójában az újraértékelés gesztusa, egyben a megkésett megbecsülés kinyilvánítása is.
A díj a szakma két, párhuzamosan és egymást kiegészítve működő életmű minőségét és fontosságát ismeri el. Bunshaft és Niemeyer a modernista érme két ellentétes oldalát jelenítik meg – racionalista és romantikus, erőteljes és költői. Egymástól kontinensnyi és kultúrányi távolságban mindketten alapvető befolyással bírtak azokon az épületeiken keresztül, amelyek jelentősen és visszafordíthatatlanul határozták meg a huszadik századi életet és építészetet. Mindketten elkötelezettek voltak Le Corbusier és Mies van der Rohe szótára és eszméi, valamint egy olyan mozgalom iránt, amely megváltoztatta az építés természetét, és amelynek technológiai és egyéb tényezőkre adott válaszai minden korábbinál mássá tették ezt az évszázadot.
Gordon Bunshaft a székház fogalmát olyan épületként határozta meg, ami legalább olyan fontos a kommerciális kultúránkban, mint a paloták, templomok voltak a korábbi királyi vagy egyházi korokban, tökéletes művészettel és szakértelemmel.
A szimbolizmus elleni tiltakozással a valóságot utasítjuk el; ez nem teszi kevésbé káprázatos teljesítménnyé ezeket a finom felületű felhőkarcolókat és pompás iroda-palotákat.
Bár Brazília a korai urbanizációs elmélet hibáinak csapdájába esett, Niemeyer lakóházai és kikapcsolódást szolgáló épületei – amelyekben az áramló, szabad formálású terek olyan tökéletesen kapcsolódnak össze a Roberto Burle-Marx alkotta egzotikus tereprendezéssel –, egyfajta líraiságról, térben és időben egyedülálló nyelvről tanúskodnak. E két építész munkái a modern mozgalom tágasságát és karakterét foglalják össze és jellemzik. Segítettek értelmezni és alakítani a század művészetét és intézményeit.
A következő évszázadba való továbblépés sietségében gyakran elmulasztjuk megérteni a sajátunkat. Helyénvaló egy életművet akkor felismerni, amikor az élet és a mű is ünnepelhető.
_
A Pritzker-díj az 1988-as tizedik évfordulóját
két díjazottal ünnepli
- forrás: The Pritzker Architecture Prize Celebrates its Tenth Anniversary Honoring Two Laureates for 1988 – in: pritzkerprize.com;
- fordította: Gáspárdy Blanka;
„Nagy örömmel tölt el minket, hogy a bírálóbizottság a díj a tizedik évfordulójának alkalmából a modern építészet nem csupán egy, hanem két kiválóságát is elismerésben részesíti” – hangzottak Jay A. Pritzker, a díjat 1979-ban létrehozó Hyatt Alapítvány elnökének szavai.
Az idén 81 éves Rio de Janeiró-i Niemeyer leginkább talán Brazília fővárosában, Brazíliavárosban található épületei kapcsán ismert. Pályafutását 1936-ban kezdte a Le Corbusier-vel közösen tervezett, Rio de Janeiro-i Nevelési és Egészségügyi Minisztérium épületével, ami az első nemzetközi sikerét jelentette. Az egész világ felfigyelt a munkára, hiszen egyike volt a modern építészeti mozgalom feltörekvő elképzeléseit kifejező épületeknek. A negyvenes éveik végén ismét együtt dolgoztak a New Yorki Egyesült Nemzetek Szervezetének székházán. Niemeyer a hatodik Egyesült Államokon kívüli díjazott.
A 79. születésnapját ünneplő Bunshaft New Yorkban él. Számtalan épületet tervezett a városban, köztük a műemléknek nyilvánított Lever House-t, amelyet Bunshaft „az első igazi épületeként” tart számon. A Chase Manhattan Bank hatvanemeletes épülete, a Union Carbide Building, és a PepsiCo eredeti épülete mind Bunshaftnak köszönhetően gazdagítják New York látképét. A Hirshhorn Múzeum Washington D.C. arculatának vált elválaszthatatlan részévé. Szülővárosában, a New York állambeli Buffalóban is tervezett egy múzeumot, az Albright-Knox Művészeti Galéria kiegészítését; az épületet egy másik Pritzker-díjas építész így jellemezte: „a leggyönyörűbb múzeum a világon”. (…)
A Nobel díjakhoz hasonlóan, a zsűri által kiválasztott két ez évi (1988.) kitüntetett egyenlően osztja meg a díjat. (…) Bill Lacy, a bírálóbizottság titkára és a Cooper Union korábbi elnöke a zsűri szavait idézve jelentette be a döntést:
(…) „Oscar Niemeyer és Gordon Bunshaft kiemelkedő munkássága párhuzamosan halad a huszadik század építészetének történetével. Egymástól különböző eszköztárral dolgozva, olykor megegyező, olykor eltérő mestereket követve, az épített környezettel kapcsolatos gondolataikat más-más féltekén alakítva, mindketten új távlatokat nyitottak a Pritzker-díj által ünnepelt művészeti ágban. Az érzékeny ívek és a határozott geometria jellemzi tervezésbeli szemléletmódjaikat.”
„Niemeyer épületei a színek, a fény és a brazil nép érzékenységének kivonatai. Az építészete logikával és tartalommal megalapozott művészi gesztus.”
„Bunshaft olyan tervek gazdag tárházát hozta létre, amik örökérvényű mintaként szolgálnak a városi/üzleti világban. Negyven éven átívelő, sikerekben bővelkedő pályafutása során a kortárs technológiák és anyagok olyan megértéséről tett tanúbizonyságot, ami felülmúlhatatlan építészeti értékeket teremt.”
„Mindkét díjazott a huszadik század meghatározó gondolatainak formát adó modernizmus filozófiáját jeleníti meg. Sokkal tartoznak nekik mind építészkollégáik, mind a nagyközönség. Az életműveket elismerő díj átnyújtásával – végződnek a zsűri sorai – hálásan rójuk le ezt a tartozást.”