Toyo Ito interjú – El Croquis 147/2
- Liquid space and fractal boundary : a conversation with Toyo Ito / Sou Fujimoto [2008 ősze]
- forrás: El Croquis 147
- fordította: Horváth Dorina
4. MIT TEGYÜNK A FÖDÉMMEL
Minél többet dolgozom ezen, a padló annál fontosabbá válik. Gondolom Önnek is hasonló tapasztalatai lesznek. Még mindig töprengek azon, hogy csináljam a födémpadlót Taichungban. Az volt a fejünkben, hogy egy algoritmussal íves falakat csinálunk és a ’merevítőfalak rendszerére’ alkalmazzuk; betonvas rácsokat alkalmazunk függőlegesen, beöntjük a betont, aztán a födémeket a lyukakba tesszük. Ez a leghitelesebb ebben az esetben, de nemrég mondta a kivitelező cég, hogy ez túl sok hulladékkal jár és túl munkaigényes. Röviden: tovább kell mennünk és homogén acélrácsot kell csinálnunk. Először: legyenek meg a födémlemezek. A Taichung projekt négy rétegből áll, ez így négy réteg födémet jelent, más szavakkal, készül egy négyszintes rácsozat amit bázisnak használunk hogy minden szinten íves falakat hozhassunk létre. Ez sokkal könnyebb lenne, ami meglepett minket. Megkönnyítené a dolgot, de az elakadás érzése bukkent fel, mintha elrontottuk volna a koncepciót.
Minél többet gondolkodik valaki a födémen, az annál bonyolultabb lesz. Készülhet kettős födém két vagy három réteggel, de amint ennél több rétege van, mint egy lifttel ellátott épületnél, a födémnek nagy jelentősége lesz.
A Za-Koenji Független Színház kapcsán, amit nemrég látogattam meg, a jelenlegi projektjeinél nekem úgy tűnik, hogy valamiféle elmozdulás érzékelhető abba az irányba, ahol a szintek, a falak és a pillérek már nem világosan definiáltak vagy elhatároltak. Talán mert úgy érzi, hogy a sík-padlót már megfogalmazta a Mediatheque-nál.
A Za-Koenji Színházban az az érzés volt nagyon intenzíven jelen, mintha valami folyékony anyagban lennénk, Matsumotóban pedig (Matsumoto Performing Arts Centre) bár a fal határozottan elkülönül a mennyezettől, de az épületbe való belépés inkább cső-szerű hatást keltett; mintha a tér-áramlás lenne az elsődleges. A Tama Művészeti Egyetem Könyvtáránál (Hachioji Campus) egy falra vagy tetőre, vagy talán ezek hibridjére emlékeztető valami – ami nem is boltozat, nem is fal vagy mennyezet – burkol be mindent.
A modernizmus manifesztumszerű szigorral definiálta a padlót, pontosan meghatározva annak szerkezetét, amitől nem könnyen menekülhetünk; a számunkra ez korlát. Szeretném tudni, hogy akár tudatosan vagy sem, valahogy megkísérelne áttörni ezen?
Hadd tegyek fel egy viszont-kérdést. Minden alkalommal, mikor a projektjeit nézem, csodálom az erőt, amivel az egyes koncepciók közvetlenül építészetté alakulnak át.
A korábbi projektjei egyikében, a T-házban a tető és a falak egyesülnek, hogy a tér bizonytalan folyamatosságát hozzák kölcsönösen létre, később viszont a koncepciója világos lett, szépérzékkel, mintha magát a tervet fordítaná át közvetlenül építészetbe. Hogyan tekint most a padlóra?
A födém/padló jelenleg valóban az egyik fő probléma, egy engem nagyon foglalkoztató kérdés. Például a House before House esetében Utsunomiyában (Fujimoto), a födémek aprókká válnak, változatos födémszinteket létrehozva, így habár a szint önmagában sík, én azt egy organikus, gazdag háromdimenziós téri élményként látom. Ahogy azonban a padló elkezd felhajlani, a dolgok azt hiszem ott durvulnak el. A nemrégen tartott előadásaimban a korábbi többszintes rezidenciáimat, az olyan mély gyökerekkel bíró projektemet, mint a Primitive Future House hasonlítom össze Le Corbusier Domino rendszerével. A modernizmust magába foglaló Domino rendszer tisztán elkülöníti az egyes elemeket: a padló az padló, egy szerkezeti vázként működő oszlop az oszlop, és a függőleges mozgás az függőleges mozgás, ez a definíció megjelenése.
Másrészt viszont, ahogy én látom, a ma építészetében a padló az padló még ha a relativitással kapcsolódik és kötődik is össze, így tehát padlóként mutatkozik, akár a bútorzat vagy a lépcsőkhöz hasonló közlekedési felület. Az ilyen tiszta megkülönböztetések félreérthetővé válhatnak és az élmény és a forma szintjén is összeolvadhatnak, világosan elkülönülve a 20. századra jellemző ideáltól, a korábbikat kifejtve. Tehát a padló sík-szerűsége fontos kérdés, vagy további kutatást igényló kérdés.
Valóban, a Final Wooden House-ban a padlók, oszlopok és a falak összeolvadtak.
El tudok képzelni egy szituációt, amelyben a padló a falak és a mennyezet hierarchiája felbomlik, ezáltal egy homályos teret alkotva meg, akár egy tájképhez hasonlóan.
Egy jelenlegi látnoki városfejlesztési projekt közben, ahol olyan szerencsés lehettem, hogy együttműködhessek Önnel és az irodájával, ezt a kérdést tette fel: “Feltétlenül síknak kell lenniük a padlóknak, amikor annyi emelkedő van a városban?” Ez a felvetés igazán magával ragadott, és amikor ez a megjegyzés felvetődött bennem a Matsumotoi kirándulásom során, rájöttem, hogy az építészet közösségi természete elválaszthatatlan a városi tértől. Ahogy valaki az építészet eszközei segítségével alakítja a várost, az azzal egyenlő, hogy kinyitjuk az építészetet, ez lényegében kapcsolódik az építészet nyilvános képének megalakotásához, valamint a városkép megítéléséhez. Kemény élmény volt, mikor ezek az nézetek eggyé váltak. Ezen az úton tovább haladva megannyi városi jellemző, mint a lépték, a rendszer az építészeti genezis új forrásaivá váltak.
Ebben a projektben sokemeletes épületek és az alacsony házak is megtalálhatóak, tehát keressük a módját, hogy kapcsolatot építsünk ki köztük, ami egy igen érdekes kérdés, de minél konceptuálisabbá válik a projekt annál inkább egy önmagát tartalmazó modelt hoz létre, hogy elkülönítse magát a környezetétől. Ez az építészet sorsa, nem igaz? Az N-Ház esetében a fokozatosság a belső és külső tér közt jön létre hogy megvalósítsa a kifelé nyitott teret, miközben az ilyesfajta bevilágítotás túl függetlennek tűnhet városi környezetben. Úgy vélem ez a fajta ön-tartalmazás összefüggésben lehet a 20. század építészeti alapelvével.
A modern építészet teljesen absztrakt, tehát függetlenné válik a környezetétől. Az építészet eredetileg a természetben létezik, mégis egy olyan rendszert alkot, amely független tőle, így szándékában áll elszakadni az őt körülvevő környezettől. A 20. században ez átfedésben volt Mies van der Rohe absztraktságával, így hát még erősebben fejeződött ki. Tehát a fraktál-hátár gondolatán szeretnénk elmélkedni, ami elsimíthatja a környező tájjal való kapcsolatot.
Miközben a városról elmélkedünk egy városléptékű projekt közben a helyszínen az irodája oldalán, azt érzékeltem, hogy az Ön építészeti indítványa talán úgy tekint a városra, ami inkább véletlenszerű, mintsem absztrakt modell. A mi generációnk néha az ‘Erdő’ szót használja. Az Erdők rendezettnek tűnhetnek, de közelebbről megnézve láthatjuk, hogy a rendszer inkább a sokféleség és váletlenszerűség egy elég laza harmóniája.
Úgy gondolom, hogy a Tokióhoz hasonló városokban pontosan ugyanez a helyzet. Ahogy a korábbi emelkedős felvetés javasolja, amikor figyelembe vesszük a város hatalmas kapacitását, muszáj megkérdeznem, hogy miért van szükség az építészetben ilyen szigorú, talán túl extrém modellre. Talán ez az egyik oka, hogy az építészet szinte kényszeresen tudatos a minket körülvevő környezettel kapcsolatos diskurzust illetőleg. Van önben valamilyen kép amikor a városra mint modellre gondol?
Komplexitás létrehozásához olyan rendezettségre gondolok, mint amilyen a növényeké, amik egyszerű szabályokkal hoznak létre komplexitást.
Példaként, az oslói The New Deichman Fő Könyvtár tervpályázat mottója „Könyvtár város’ volt, és az Ön előző pályázati tervében, a Les Halles pályázaton szintén volt egy erdőszerűen sorakozó falakból álló modellje.
A Les Halles kapcsán megcsavarodó fákra emlékeztető függőleges elemeket használtunk vezérfonalként, a New Deichman Main Library pályázaton Oslóban az ötlet egy fraktál létrehozása volt, ami a háromfajta poliéder folytatólagosságát teljesen kihasználja. Az ötlet mindkét estben alapjaiban véve hasonló volt, de lényegében a padló és a födém kérdéséhez tér vissza.
Hogy miért komponáltunk a New Deichman Main Library pályázaton Oslóban abból a három fajta modellből az egyszerű: azért, mivel az eltolással folytatódó poligonok sora vízszintes padlót hoz létre a terek között.
A Les Halles pályázattal kapcsolatban az elem önmagában organikus és érdekes volt, e ahogy több födém belép, a dolgok bonyolulttá válnak. Végeredményben a fák és az építészet közti különbség egyszerűen a vízszintes padozat jelenléte.
Visszakanyarodva a padló témájához, értem, hogy igyekezett számos módon definiálni. A ‘Berlin-Tokyo/Tokyo-Berlin’ és a ‘Toyo Ito: The New ‘Real’ in Architecture’ kiállítások tervezésekor a padló újrakonfigurálásában számos mószerre vállalkozott, nem csak lejtésekkel, hanem ennél összetettebb padozatokkal. Mindezeken túl számos színházat is tervezett. A színházi térhez a sík terek is hozzátartoznak, viszont a háromdimenziós nézőtéri elrendezés hasonló egy egyedi topológiájú tájhoz. Az háromdimenziós elemekkel való tervezésben szerzett tapasztalatai számos módon köthetőek emberi tevékenységekhez, amiből éntermészetesként vetítek előre ilyen kihívásokból és kísérletekből, amik olyan építészetté fognak fejlődni, amiben a padló padlón túlivá alakul. Hogy látja?
5. A BELSŐ TERMÉSZET ÉS MEGJELENÉSEI
(kimaradt rész, 14-15)
Én arra számítok, hogy a megbízók jobban meg lesznek lepve, mint Ön, mindig van valami specifikus az Ön absztraktságában, és ebben absztraktságban van jövőbeni potenciál. Úgy vélem, az önmagáért való absztraktság nem kielégítő. Az ’új absztrakció’ foglalkoztat most leginkább, és ebben a tekintetben az Ön projektjei absztraktnak tűnnek, mégis specifikus és átfogó logikával épültek meg. Azt hiszem, az Ön varázsa abban a közvetlenségben van, ahogy a logikát behelyettesíti az építészettel.
Nem tudok közvetlenül az elvont kifejezésekre gondolni önmagukban, tehát az előző projekt folytatásából következően, számomra a specifikus élmények, és a napi szituációk az elsődleges irányadók. Ezek szükségszerűen egyediséget idéznek elő. Úgy érzem, hogy mikor egy egyediségből, fizikai jellemzőből indulok ki, az egy formailag sajátos, addig sosem látott házat hozhat létre, de ahogy belép és körülnéz, még sokkal bámulatosabbnak találhatja.. Felfedez a napi teendőihez egy új teret, ami így egy kereszteződéssé alakul, ahol az elvontság és az egyediség egybeolvad.