Shigeru Ban – Lord Palumbo beszéde
- forrás: Ceremony Speech, Lord Palumbo, Chairman of the Jury;
- csatlakozó szöveg: Shigeru Ban – Pritzker-díj, székfoglaló beszéd (2014);
- fordította: Söjtöry Domonkos;
Ő Királyi Fensége, Őexcellenciája, Kormányzó úr, Amszterdam polgármestere, királyi biztos, előkelő vendégeink; „Kezdd a kezdetén – mondta a Király –, és leghelyesebb, ha a végén végzed” – írta Lewis Carroll, az angol irodalomtörténet egyik legjelentősebb álommeséje, az Alice Csodaországban szerzője. Finoman szólva is udvariatlanság lenne figyelmen kívül hagyni a király tanácsát, amikor olyan eredményeket ünneplünk, mint Shigeru Bané, aki elnyerte az idei Pritzker Díjat, ami méltán minden építész álma. De a valóságban ez csak nagyon keveseknek adatik meg.
Mindenekelőtt leszögezném, hogy a legtökéletesebben eleget tesz a díj feltételeinek. De nem is várhatunk el kevesebbet attól, aki olyan kétségbevonhatatlan és kifogástalan elődöket követ, mint Mies van der Rohe, Frank Lloyd Wright, Alvar Aalto, Louis Kahn, Buckminster Fuller, Frei Otto, Yukio Futagawa és a new yorki Cooper Union egyetemi mentora, John Hejduk. Shigeru Ban mindegyikőjüknek büszkeséget szerzett. Óriási a tehetsége, látóköre a távoli horizontig ér és messze tovább, munkássága már-már nem is evilági, és mégis hathatósabban járult hozzá az emberiséghez, a nincstelenek megsegítéséhez, mint a mai építészek bármelyike. Ban egy oroszlán bátorságával bír, bár ez szinte elvárható olyasvalakitől, aki nyolc éven át rögbizett, míg végül egy sérülés véget nem vetett karrierjének. Ehhez társul még az a problémák leküzdésére irányuló megingathatatlan akarat, támogatással vagy anélkül, derékig sárban, nála kevesebb mentális erővel bírók tűrőképességét meghaladó időjárási körülmények közt, olyan helyeken, mint Ruanda, Törökország, India, Sri Lanka, Kína, Olaszország, vagy Haiti, csak hogy néhányat említsek.
És mégis, a magánéletben szelíd, szerény, jól nevelt, szabad szellemű és a legjobb társaság. Mint előtte Miesé, lelke csendes vizei mélyek és igazak; és ugyancsak mint Mies, egy csendes ember. Mikor beszél, szavai nyugodtan, kimért tekintéllyel érkeznek. Számomra és az általam képviselt zsűri számára ez minden tekintetben elsőrendűvé teszi, mind emberileg, mind ragyogó, innovatív építészként. Mellesleg más művészeti ágban, történetesen a főzés területén is kiemelkedő. De ez sem kéne, hogy meglepjen – hiszen a funkció és az öröm közös alapjára építve, az építészet és a főzés jól megférnek egymás mellett.
Azt hiszem tévedés lenne azt állítani, hogy az általa tervezett múzeumok, kiállítási terek, pavilonok, családi házak, irodák és társasházak csak képes mellékletei az igazi hivatásának: az önkéntes munkának és az elesetteken való segítésnek – azokon a száz milliókon, akiknek nincs fedél a fejük felett, nem is beszélve azokról, akik otthonaikat hátrahagyva kellett meneküljenek különböző természeti csapások, földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, földcsuszamlások, áradások és ember által okozott katasztrófák elől. Az igazság az, hogy Ban mindig a tőle telhető legjobbat nyújtja úgy a tokiói, párizsi, vagy New Yorki irodájában, mint a katasztrófa sújtotta területek sűrűjében: Fukushimában, Japánban, vagy az új-zélandi Christchurchben, ahol sürgető szükség volt a pár hónappal ezelőtti földrengésben elpusztult katedrális újraépítésére. Shigeru Ban kötődésének és az idő rövidségének következtében a katedrális kartonból készült el.
Tény, hogy építészeti gondolkodással és a megfelelő anyagok kiválasztásával ad fedelet a hajléktalanoknak, amit széleskörű konzultáció előz meg a leendő lakókkal, és ez az egyeztetés mindenképp előfeltétele a munkájának, az épületei így magában foglalják a lakók igényeit, kívánságait és vágyait, és nem utolsósorban emberi méltóság, büszkeség és remény visszaadását. Ezáltal a rászorulóknak nyersanyagot, kitartást ad, és óriási örömet szerez nekik. Ban rávilágít arra, hogy az egyszerű nem feltétlen jelenti azt, hogy közhelyes. Az újrahasznosított papírcsöveket nem csupán divatból használja – ez egyszerre tükrözi környezettudatosságát és radikális gondolkodásmódját is.
A történelem folyamán a legsikeresebb mindig az a terv volt, amelyik leginkább tudott alkalmazkodni az időbeli, anyagbeli és költségvetési megkötésekhez. De az ő eredetisége rávilágít arra, hogy a korlátok egyáltalán nem jelentenek megalkuvást, és egy igazán jó tervezőt ezek a korlátok inspirálnak leginkább. Az építészetének számos gondolati rétege van, és bár rengeteget utazik a világban, Shigeru Ban tökéletesen tisztában van a nagy japán építészeti tradíciókkal. Az ötletesen felhasznált karton elemek egy ryokan (japán vendéglő) eltolható papír falaira emlékeztetnek. Sőt, Ban-nak van egy gyönyörű elképzelése a láthatatlan szerkezetről, egy olyan designról, ami még nem létezik, legalábbis materiális értelemben nem; a talált tárgyak iránti érdeklődése felidézi a szürrealistákat ahogy Victor Papanek Design for the Real World című könyvét, ami majd 40 éve megjósolta az újrahasznosítást. Papenek, csakúgy, mint Shigeru Ban és Hejduk, szintén a new yorki Cooper Union hallgatója volt.
Visszatérve a főzésre, párhuzamot vonhatunk Ban morális elköteleződése és a kortárs olasz slow-food mozgalom között, ami a szezonális, helyi és hagyományos ételeket állítja szembe az élelmiszeripar vaskezű monopóliumával.
De ez a megnyerő humanitarianizmus kevesebbet érne, ha Shigeru Banból hiányozna az esztétikai érzék. A helyzet épp az ellenkező: munkáiban mindig jelen van az elegancia és a szépség. Ezzel azt mutatja meg, hogy ez a fajta építészet megoldást jelent a problémákra, nem pedig generálja azokat. John Updike regényíró szavaival élve: felruházza „a földi dolgoknak kijáró szépséggel”. Megmutatja, hogy a szépség, a hasznosság és az emberiesség azonos mértékben lehet jelen ugyanabban a projektben. Megmutatja, hogy az ötletességnek köszönhetően milyen sikereket lehet elérni katasztrófa-elhárításban és olcsó lakások építésében. De hisz az eleganciában és a kiválóságban is.
A svájci Bielben Ban tervezte az Omega és a Swatch cégek központját. A hihetetlen fényárban úszó szerkezethez fa tartókat alkalmazott, hogy ezzel is kifejezze a megújuló anyagok és a precizitás iránti elhivatottságát. Shigeru Ban tehát egyszerre tud praktikus és inspiráló is lenni. Egész egyszerűen nagy építész, aki életével és munkájával követendő példát állít a szakmabelieknek: tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy a világ a lehető legjobb legyen. Egyszerűsége kivételes, értékes és inspiráló. Shigeru Ban a díj elnyerésének hírére azt mondta: „Nagy megtiszteltetés, hogy átvehetem a díjat, de körültekintőnek kell lennem. Továbbra is meg kell hallgatnom azokat akinek a magánmegrendelések, és akiknek a katasztrófa-elhárítás során dolgozom. A díjat bátorításnak veszem arra, hogy folytassam, amit csinálok, ne változtassak azon amit csinálok, hanem előre lépjek.” Az egyik társtervezője, Lee Mindel szavai: „Shigeru Ban a mai építész-generáció építészeti formában is testet öltő lelkiismerete.” Milyen találó sírfelirat lenne. Senki nem kívánhatna jobbat. Ebből és sok más egyéb okokból, amiket az imént igyekeztem meghatározni, büszkék vagyunk arra, hogy a 2014-es Pritzker-díjat Shigeru Ban-nak adhatjuk át.
