Tadao Ando beszéde – Pritzker-díj, 1995
- forrás: Tadao Ando, Ceremony Acceptance Speech – pritzkerprize.com;
- fordította: Patakfalvi Csenge;
Köszönöm szépen. Köszönöm. Az elmúlt harminc évemet az építészet töltötte ki úgyhogy egyáltalán nem vagyok jó szónok. És igazán sajnálom, hogy kellemetlenséget okozok Önöknek azzal, hogy fel kell tegyék a fülhallgatókat a nyelvtudásbeli hiányosságaim miatt.
1965-ben Le Corbusier építészetét megismerni jöttem Franciaországba a Transzszibériai vasúttal, és Franciaországban az első utam Versailles-ba vezetett. Akkor eszembe sem jutott, hogy ebben a kastélyban kapok majd kitüntetést. Ma meghatódva veszem át a Pritzker-díjat. A szívem mélyéből szeretném megköszönni minden egyes zsűritagnak és a díjat létrehozó és szervező Hyatt Alapítvány tagjainak.
Úgy hiszem, hogy az építészetben két különböző dimenzió él együtt. Az egyik anyagi és a funkciót, a biztonságot és a gazdaságosságot érinti, mivelhogy az építészet az emberi létnek ad teret, nem hagyhatja figyelmen kívül a valóság elemeit. De válhat-e az építészet építészetté csupán ennyitől? Mivel az építészet emberi kifejezésmód, amint a tiszta konstrukció kényszereiből kilép az esztétika világába, az építészet mint művészet kérdése merül fel. Ez az a pont, amikor a másik dimenzió, a képzelet lép színre.
A nemrégiben történt Hanshin földrengés rendkívüli katasztrófát okozott, nagyon sok középület és ház omlott össze és több, mint 5000 ember vesztette életét. Bár több, mint harminc a környéken álló épületem épen maradt, ez a katasztrófa hangsúlyosan nem valaki más problémája. Nekem, aki a Hanshin területen születtem, nevelkedtem és most ott dolgozom, őszinte vágyam, hogy ez után a földrengés után – és Japán általánosan kritikus földrajzi viszonyainak ismeretében – az emberek sokkal nagyobb figyelmet fognak fordítani az épületek biztonságára, különösen a földrengésbiztos tervezésre és a katasztrófavédelemre, sokkal komolyabban, mint korábban. Az építészet eredetileg a legalapvetőbb menedéket jelentette az elemekkel szemben. Akkoriban, az ókori Róma építész-teoretikusa, Vitruvius, felvetette az architekúra három alapelvét – utilitas, venustas, firmitas: az utilitas a hasznosság (kényelem), a firmitas a tartósság (szilárdság), mindkettő az építészet lehetőségeinek mérhetőségét jelenti, miközben a venustas (élvezet vagy szépség) a képzelet tartományában lakozik. (Figyelemreméltó, hogy ez a három alapelv van belevésve a Pritzker-díj medáljába. )
Az a modern építészet amiben felnőttem, alapelvként ugyancsak a (tiszta) funkciót, a (látható) szerkezetet és a (nyers)anyagot támogatja – ezeket a jellemzőket a valós vagy anyagi dimenzióból közelíthetünk meg. A fikció vagy képzelet, azaz másik dimenzió teljesen elmarad. Ugyanakkor Vitruvius a venustast, azaz a vonzerőt vagy szépséget is kiemelte az erő és a funkció mellett. Vagyis a képzelet fikcionális dimenzióját ő is a valós dimenzióval összekapcsolva vezette be, mint az emberi spiritualitást mélyen befolyásoló szintézist. Az építészet sorsa a genezise óta hogy nem hozható létre egyedül a funkcióból.
Számomra az építészeti tervezés azonos a gondolkodással. Több mint harminc éve hozok létre építészetet úgy, hogy oda-vissza váltok az ideálok és a valóság, a fiktív és az anyagi közt.
Az volt a reményem és az ma is, hogy ne csak valós problémákat oldjak meg, de a gondolatok egymásba épülő képeivel hajszolhassam az ideált. Ezen túlmenően ahelyett, hogy hagynám, hogy az ideál csak ideál maradjon, a célom, hogy minden akadályt és kihívást legyőzve valódi architektúra jöjjön létre. Tehát az emberek által ténylegesen használt tér létrehozásának előtételezésével próbáltam meg egy fikcionalitást elérni. Így amikor az építészet fikcionalitásáról beszélek, az nem egyszerűen egy történetet vagy felületi dekorációt jelent. Ez az esztétikai tökélyre törekvő, építészeti elemekből komponált térélmény minőségét jelenti.
Olyan tériséget kívántam elérni, ami stimulálja az emberi szellemet, felébreszti az érzékenységet és párbeszédet folytat a lélek mélyével. Az építészet fikciójának létrehozásához egyszerre kell mozgósítanunk az értelmet és az intuíciót, igazi felfedezést nyújtó teret keresvén. Ennek a térnek tartalmaznia kell az új korszakhoz tartozó idő fogalmát, ezzel együtt konkrét regionalitást, történetiséget, földrajzot és hagyományt. Építészként az igazi örömöm, hogy tovább gondolkodom, építek, hogy az egész testem munkába állításával fordítsam át a fikciót és a valóst egy magasabb dimenziójú térré.
Az építészet csak az azt megélő ember részvételével tekinthető teljesnek. Más szóval, az építészeti tér csak a ma kultúrájában élő ember jelenlétével összhangban válik elevenné, és ahol mindannyian intenzív külső (különösen elektronikus környezeti) behatások közepette élünk, az építészet spirituális menedék-szerepe kulcsfontosságú. Ismét: alapvető fontosságú az építészet anyagiságán túl megjelenő képzelet és a fikcionalitás. Az emberi szellem – boldogság, szeretet, nyugalom, feszültség – bizonytalan birodalmába való belépés nélkül az építészet nem lesz képes a fikcionalitását elérni. Ez igazán az építészet valódi világa, de ez az is, ami megfogalmazhatatlan. Csak a valóság és fikció világának együttes megfontolásával képes az építészet valóban kifejezővé válni, és a művészet birodalmába emelkedni.
Több, mint ötszáz 18 év alatti gyermek vesztette el valamelyik szülőjét a Hanshin földrengéskor, közülük 88-nak mindkét szülője elhunyt és árva maradt. Egy olyan alapítvány létrehozását javasoltam, ami ezeknek a gyermekeknek az oktatását segíti, hogy megtarthassák a jövőbe vetett hitüket. Ennek érdekében a ma a Hyatt Alapítvány által nekem adományozott százezer dollárral szeretném támogatni ezt az új, a földrengés fiatal áldozataiért létrehozott alapítványt. Remélem, hogy az általam majd felkért ötezer kolléga és szimpatizáns segítségével legalább az elkövetkező tíz évben folytatni tudjuk ezeknek a fiataloknak az anyagi támogatását, hogy követni tudják vágyaikat. Én is szeretném követni a sajátjaimat, ezzel a három elemmel átitatva az építészetemet: hasznosság, szépség és tartósság. Nagyon köszönöm.
