Frank Gehry beszéde – Pritzker-díj, 1989
- forrás: Ceremony Acceptance Speech – in: www.pritzkerprize.com
- fordította: Mészáros Dóra;
Kollégák és barátok, nagyon boldog vagyok… hihetetlenül boldog vagyok… imádok itt lenni Japánban… különösen ma, itt a Todai-ji templomban. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy átvehetem ezt a fontos díjat.
Az építészet megszállottja vagyok. Így van, nyughatatlan vagyok, próbálom megtalálni önmagamat építészként, és hogy hogyan lehet leginkább hozzájárulni ehhez az ellentmondásokkal, kivételezéssel, egyenlőtlenséggel teli világhoz. Olyan világhoz, ami folyamatosan próbára teszi az értékeinket és prioritásainkat. Leegyszerűsítés, ha csak egyetlen jó választ keresünk. Az építészet ennek az emberi egyenletnek kis darabja csak, de mi, akik ezzel foglalkozunk, hiszünk a benne rejlő változtatási lehetőségben, abban, hogy hogy megvilágíthatja és gazdagíthatja az emberi tapasztalatokat, hogy ledöntheti a félreértések építette korlátokat és gyönyörű kontextust adhat az élet drámájának.
A karrierem elején egy bécsi mester a tökéletességre buzdított, az első projektjeimben azonban még nem voltam képes ennek megtalálni a módját. A művész barátaim, mint Jasper Johns, Bob Rauschenberg, Ed Kienholz, Claes Oldenburg, nagyon olcsó anyagokkal dolgoztak – fahulladék, papír: ebből hoztak létre szépséget. Nem felszínes részletek voltak, hanem közvetlenség; ami a szépség kérdését hozta elő. Én a számomra elérhető technikát választottam, iparosokkal dolgoztam, erényt kovácsoltam a korlátaikból.
A festészetnek volt egy olyan közvetlensége, amire az építészetben is vágytam. Az építés nyersanyagait kutattam, hogy érzést és szellemet adhassak a formának. Megpróbálom megtalálni a kifejezésmódom lényegét, elképzelem a művészt ahogy a fehér vászon előtt állva az első mozdulatáról dönt. Ez az igazság pillanatának hívtam.
Az építészetnek összetett problémákat kell megoldania. Meg kell értenünk és használnunk kell a technológiát: olyan házakat kell terveznünk, amik biztonságosak, szárazak, tiszteletben tartják a környezetet és a szomszédságot, szembenéznek a társadalmi kötelezettségek miriádjaival – és még a megrendelőnek is tetszenek.
És azután? Az igazság pillanata, az alkotóelemek kompozíciója, a formaválasztás, lépték, anyagok, szín: végül ugyanezekkel a kérdésekkel szembesül a festő és a szobrász. Az építészet minden bizonnyal művészet, és akik az építészet művészetét gyakorolják, azok bizonyára építészek.
Építészként a problémáink összetettsége az idő múlásával növekszik. Nehézségeink vannak a város-építés művészetével. Megtaláljuk az együttdolgozás módját: művészek és építészek, építészek és építészek, megbízók és építészek. Az álom az lenne, ha minden téglát, minden ablakot, minden falat, minden utat, minden fát szeretettel helyezne el az építőmester, a megbízó, az építész és a gyönyörű városokat létrehozó emberek. Az indításkor a plusz idő és pénz biztosítása elengedhetetlen. Ez a templom, Todai-ji, a maga korában történt közös erőfeszítések szimbóluma, több ezer embert és tehetséget hozott össze egy hihetetlen és időtálló szépség megalkotására.
Véletlen, de igazán találó, hogy a Pritzker-díjat Japánban vehetem át. Dél-Kaliforniában tanultam, sok japán építészet által ihletett épület vett körül – Green and Green, Harwell Hamilton Harris, Gordon Drake és sokan mások munkái. Néhányan a tanáraim voltak, és arra tanítottak, hogy figyeljünk a japán építészetre és értsük meg. Jóval a Parthenon előtt elvarázsolt a Ryoanji rendje és úgy gondolom azok a mai napig a munkám korai alapjai.
Ma amerikai építészek dolgoznak Japánban, japán építészek dolgoznak Amerikában, mindannyian dolgozunk a világ minden pontján. Megértjük és tiszteljük egymást, az értékeinket és kultúráinkat.
Ma nagy megtiszteltetés nekem a Pritzker-díj. Örömteli, hogy a fontos zsűri elismeri a munkámat, de nem értékelem túl. Ismerem ezeket az embereket, mármint a zsűrit, elvárásaik vannak – ne ülj a babérjaidon, menj és dolgozz.
A korábbi díjazottak csodálatos munkákkal léptek tovább: ez a kihívás, hogy egyre jobbat csináljunk és legyen a díj megbecsültsége egyre nagyobb, én is ezen igyekszem dolgozni.
Köszönöm a Pritzker családnak, hogy ezzel a díjjal támogatják az építészetet. Azoknak is mind, akik az életem során támogattak… és lehetővé tették ezt a megtiszteltetést, az engem inspiráló művészeknek és a kultúráknak, a családomnak akik szeretetteljes támogatása és figyelme rendkívüli volt.
A díj bejelentése óta kérdezgetnek az újságírók, hogy mihez fogok kezdeni a pénzzel. Azt válaszoltam, hogy természetesen befejezem a házamat, aztán lebontom az építkezést határoló kerítést.
