Kenzo Tange beszéde – Pritzker-díj, 1987
- forrás: Ceremony Acceptance Speech, Kenzo Tange – in: pritzkerprize.com;
- fordította: Marosi Bálint
Több mint negyed évszázada, hogy az információ és kommunikáció a modern társadalmunkban betöltött fontos szerepéről beszélni kezdtem. Azt mondtam, hogy ez messze felülmúlja majd annak a fontosságát amit ma a gyártásnak tulajdonítunk. Értékrendünk az 1970-es években – legalábbis Japánban – az anyagi dolgok helyett a nem-fizikai, akár spirituális megfontolások irányába tolódott el.
Ez az eltolódás nem csak az építészetben, de a mindennapi életünkben is megtörtént, ahogy az emberek az anyagtalant kezdték preferálni az anyagival szemben. Az iparosítás hangsúlytalanodásával és az „információs-kommunikációs társadalom” beköszöntével a megelőző korszak alapvetően racionális és funkcionális világszemlélete megváltozott, az emberek inkább az érzéseiknek és érzékeiknek tetsző dolgokat keresték.
Az építészetben már nem a dobozszerű formákra volt igény, hanem olyan épületekre amelyek az emberi érzéseket tudják megszólítani. Ez az új igény minden tervezésre hatással volt, a kis kirakatoktól az utcaképeken át az épületekig.
A posztmodern kifejezés ezt az általános trendet írja le. Úgy érzem ugyanakkor, hogy a jelenlegi megjelenésében a posztmodern nem több esztétikai elemek – modern és ókori, keleti és nyugati – pusztán eklektikus, már zsákutcába jutott keverékénél.
Úgy vélem, hogy a posztmodern máig nem találta meg, de meg kell találnia a kiutat ebből a zsákutcából. Magam is keresem a megoldást, a válaszra rávilágító akár legkisebb jelet, és tudom, hogy nem könnyű feladat.
Tudatában vagyok az erről való gondolkodásom részeként a terveimen folyamatosan jelentkező változásoknak. Az ENSZ Tokiói Székháza és az új Tokyo Metropolitan Office Complex mutatja ezt a folyamatot. Mindkét esetben erőteljes igény volt a szimbolizmusra és és ez azt jelenti, hogy az építészetben kell hogy legyen valami, ami az emberi szív számára kedves. Ezzel együtt az alapvető formáknak, tereknek logikusaknak kell lenniük. A puszta önkény szülte tervek soha nem lehetnek hosszú életűek.
Az információs társadalom építészetében és városaiban a műszaki megfontolások kiemelt fontosságúak. Az úgynevezett „intelligens épületek” fejlődése ennek természetes következménye és a ma társadalmának igénye lesz hogy teljes kerületek és városok váljanak az egyes épületekhez hasonlóan „intelligenssé”.
Ezek után a fejlett technológiai berendezéseket igényként, sőt elvárásként fogjuk megfogalmazni, amik ahelyett, hogy az épületkülsőn keresnék a helyüket, a belső funkciók rejtett részeként valósulnak majd meg.
Az információs/kommunikációs társadalmunk építészetének és városainak egy másik aspektusa az építészeten belüli kapcsolatok helyzete. Az ipari társadalomban a költségekre és épületek használati megfelelőségére kerülő erős figyelem miatt kisebb hangsúlyt kaptak a nagyobb funkcionális egységek, mint a környező épületek vagy a környék. Azt hiszem nehéz megmondani a kettő közül melyik fontosabb, de abban a társadalomban, ami ekkora hangsúlyt fektet a kommunikációra, a környezettel való kapcsolat talán megérdemel annyi megfontolást, mint az egyes épület funkcionális megfelelősége.
Úgy hiszem, hogy egy új építészeti stílus kifejlődése a három korábban tárgyalt elem tanulmányozásának, az azokkal való munka eredményeként fog megszületni – ezek: az emberi, érzelmi és érzéki elemek; az intelligens technológiájú elemek; és a tér közösségi-kommunikációs szerkezete.
Véleményem szerint ezeknek a szempontoknak a további tanulmányozása segíteni fog a jelenlegi zsákutcából kivezető kiút megtalálásában, elvezet az információs társadalom által megkívánt típusú épületekhez és városokhoz. Kísérletet kell tennünk egy új, a jelenkornak megfelelő, a fentemlített hármasság esztétikai elemeiből konzisztens rendszert megjelenítő stílus felfedezésére, ha túl akarunk lépni a mai átmeneti építészeti megnyilatkozások eklekticizmusán.
Alázattal fogadom ezt a díjat, mivel bizonyos értelemben még keresem a választ arra, hogy milyen épületek fogják az általam információsnak vagy kommunikációsnak nevezett társadalmat szolgálni. Nagy öröm egy ilyen tiszteletreméltó zsűri elismerését megkapni, különösen az ebben a kivételes építészeti térben, azaz annak a Louis Kahn-nak az épületében, akinek a munkáit nagyra becsülöm, és aki haláláig közeli barátom volt.