A Bevk Perović irodáról (2) – El Croquis 160
Keretek között (2)
- Ivan Rupnik: Conditionalism – in: El Croquis nr. 160 (p28-31)
- Bevk Perović Arhitekti;
- fordította: Ádám Blanka; – az első részt ld. itt!
A kilencvenes évek Szlovéniájában, a családi ház- és nyaralóépítési hullám szabályozási szándékával létrejött új, formaközpontú irányelvek nyomot hagytak az ország idilli tájképén. Az új elemek meglevő szövettel való – a tetőhajlásszög vagy néhány történet múltú területen a teljes épület-sziluett szabályozásával megvalósított – vizuális összehangolása mögötti cél sem az általános túlépítéstől, sem ahhoz a vernakuláris modellhez egyáltalán nem kapcsolódó túlméretes épületek megvalósulásától nem védett meg, amire az alkotók a szabályokat alapozták. Ljubljana kiterjedt külvárosaiba kapott lakóháztervezési megbízásai során át a Bevk Perović iroda egy érdekes ’mikro-urbánus’ megközelítést fejlesztett ki, a formaközpontú szabályzókat a lehetőségek határáig kihasználva, jellemzően egy nyitott nappali-étkező-konyha térrel, alvó-dolgozó résszel alul, vagy a nappali-étkező-konyha térrel párhuzamosan, mint a HB ház (2004-2007) esetében, vagy arra merőlegesen, mint az SB háznál (2001-2004). Az olyan történelmileg vagy természetileg védett helyeken, mint Bohinj vagy Bled, ahol a formaközpontú szabályzók egy ellenőrzési folyamattal is kiegészülnek, Bevk Perovićéknak még közelebb kellett mennie. Az R Ház esetében az egész épület, melynek tömegét egy korábban itt elhelyezkedő épület tetejének hajlásszöge határozta meg, használata révén egy áttetsző térrészbe fut bele; a nem régen épült J Ház (2010-) esetében, mely a Bledi tónál található, a nappali-étkező-konyha tere a tájba illeszkedik, míg a magastetős, fába öltöztetett hálószobák megadják a helyi stílusjegyeket. Az első két ház valójában kisebb, mint a körülvevő új épületek, ennek ellenére az alapos tervezés következtében, ezeknek az apró telkeknek a gazdái is egy viszonylag privát, ám tágas kerthez jutnak. A második két házzal a projekt válaszol, ám meg is kérdőjelezi a szabályozást, amely megőrzi ezeknek a tájaknak a képét. A formai hatása ezeknek a házaknak a „kultikus” szlovén tájban osztozik egyfajta szeriális érzékenységen, Bernard és Hilla Becher fotográfusok munkáival, valamint Umberto Eco korai írásaival.
lásd még: Beszélgetés Matija Bevkkel és Vasa Perović-csal (El Croquis 160)
Bevk&Perović eddigi építészeti munkássága elsősorban különböző lakóegyüttes-tipológiákból állt, a közösségi vagy intézményi megbízatások mindegyike pedig valamilyen meglévő szerkezetbe való beavatkozás volt. Közülük egyik első munkájuk egy modern villa átalakítása volt a Szlovén Tanárok Uniója székházává, kiegészítve egy multifunkcionális pavilonnal, aminek a növényi „függönyfala” évszakról évszakra változik. Edvard Ravnikar Modern Művészeti Múzeumának Modern Galériává való átalakítása (2009), a modern múzeumából a kortárs művészetet bemutató és generáló platformmá, amire részletesen kitérnek az interjúban, ahogy Bevk Perović viszonya is az iménti építészhez vagy Jože Plečnikhez. A BP mindkét esetben két eltérő építészeti megoldást talált a korábbi politikai környezet építéstechnológiáira mint keretekre. Itt párhuzam érezhető azzal, ahogy J. A. Coderch látta a saját munkáját Antonio Gaudiéhoz képest; Coderch állította, hogy Gaudi munkája „több, mint amit elérhetünk”, míg az övéhez „az út mindenki számára elérhető, de legalábbis megkísérelhető”. Coderach saját munkái kevés formai hasonlóságot mutatnak Gaudiéval; amit a fiatalabb építész a mester munkájában felfedezett, az egy speciális, fegyelmezett tudás volt, ami az építészetén keresztül vált elérhetővé.
Az egyik legfontosabb példa arra, hogy hogyan keresték a sajátos építészetük létrehozásának lehetőségeit a Matematikai Kar Ljubljanában (2002-2006). Ez a projekt tulajdonképpen a hatvanas évek végével indult, amikor az egyetem egy ötemeletes kart kezdett el építeni, ám az első két szint után elfogyott az erre szánt keret. A befejezetlen épület a kilencvenes évekig számítástechnikai központ volt, majd privatizálták és némileg bizonytalan körülmények közt eladták.
2002-ben a Ljubljanai Egyetem a Bevk Perović iroda közreműködésével a befejezetlen épület továbbépítési jogainak megvásárlása mellett az épület elsődleges közlekedőmagjának átvételéről is tárgyalt a jelenlegi tulajdonossal, aki pedig egy alternatívát dolgozott ki az ő két szintjük belső közlekedésére. Könnyű acélszerkezetet helyeztek el a meglévő beton magon, a talajt csupán a központi rész érinti. Az új tömeg és a mag változó ritmusú kerámiasávos üveg burkolatot kapott, amit a közösségi tereknél víztiszta üveg vált fel, ez pedig az elanyagtalanodás érzését kelti az alaptól a tetőig.
A Bevk Perović viszonya a talált keretekhez nem egyszerűen beleegyező vagy megalkuvó volt, ehelyett „elkötelezett választás” bármely adott projekt sok lehetséges kiindulási pontja közül. Habár befejezett munkáikban ezek a keretek olvashatóak maradnak, az épületek mégis megkövetelik használóiktól, hogy olyan közelről nézzék, mint maguk az építészek, amikor felfedezték és lefordították ezeket a kereteket. Az anyag finomhangolása, amiről a Bevk Perović iroda munkái talán a legismertebbek, ezeket a kereteket az adott szerkezet esztétikai élményével köti össze. Ezek a keretek így nem terhelik meg az épület egyszerűsítő diagramokként. A diagramszerű egyszerűsítés valójában a folyamat későbbi szakaszában jelenik meg, a szinte karikatúraszerű skicceken, amiket az építészek derűsen csak „kérdéses”-nek neveznek az interjúban, arra az értékre utalva amit a kortárs diskurzusok tulajdonítanak nagyhangsúlyú diagramoknak, amelyek elsőbbséget követelnek maguknak bármely építészeti projekt fejlődése vagy végső kimenetele előtt. A Bevk Perović rajzai egy folyamatban levő terv vizsgálatának, a kiinduló alapvetések újraértékelésének eszközei, és tanulmányok egy külső szem szempontjainak elemzéséhez. Mint ilyen, leginkább Theodor Adorno által a háború utáni funkcionalizmusról írt kritikában megjelenő „esztétikai reflexióhoz” vannak legközelebb, pontosan mivel az előbbi az építészeti formát az objektívnek kikiáltott keretek, funkciók vagy tények leképezésére redukálta.
Szlovénia EU-hoz való teljes csatlakozása óta a tervezők nagyobb beruházásai növekedtek számosságban és minőségben is. Ezekkel a projektekkel összefüggésben, mint például a Koperi Egyetemi Kampusz (2009-), vagy Ljubljanában a K66 Complex (2010-), és a Situla Complex (2007-), elkezdtek megbízásokat kapni, és pályázatokat nyerni egész Európában, sőt azon kívül is. Míg az egyedülálló projektek nagyobb mennyiségének új kihívására Bevk Perović felkészültnek mutatkozott, ahogyan azt az eddigi projektek szerkezeti oldala sugallja, a lépték második problémája, mely a számukra már ismerőssé vált gazdaságpolitikai hatáskör az építésben, talán nagyobb elvárásokat biztosít az ő fejlődő stílusukkal szemben. A hely kérdése mellett ott van természetesen az időé is; a csatlakozási folyamat a maga heterotóp anyagával, társadalmi és szabályozási feltételeivel és kereteivel, ami Szlovéniában már véget ért és az EU-szerte általános jóval homogénebb feltételek érkeztek meg. Milyen közelről lehet nézni, mennyire finomra lehet hangolni, és egyáltalán, mennyire jól kommunikálhat ebben a tágabb közegben? Sok építésznek van globális gyakorlata, és nem szeretnék regionalista elhajlást sugallni a Bevk Perović munkásságával kapcsolatban. A beszélgetésben tett megjegyzéseik alapján Matija és Vasa elégedettnek és optimistának tűnik a kötöttebb feltételek között zajló munkával kapcsolatban, mint ahogyan a korábbi időszak kakofóniáját fogadták.
Hogy a talált keretekből építkező (kondicionalista) megközelítésük túléli-e a szlovén társadalom jóléti kereteinek jelenlegi változását, nehéz megjósolni. Ami biztos, hogy a munkájuk és ennek a munkának az eredménye nem csak egy adott időre és helyre adott reakciók sora, hanem az általánosan fellelt keretek kreatív provokációi és azok konkrét építészetté való transzformációi. Végül is, ahogyan Mies ravaszul megfigyelte: „az egyedire való reagálás a kezdetektől eltér attól, mint ha a meglévőbe süllyedünk bele”.
