Jørn Utzon – a fia beszéde, Pritzker-díj, 2003
- forrás: Ceremony Acceptance Speech, Jan Utzon, in: pritzkerprize.com;
- fordította: K. Szabó Gábor;
- lásd még: Jørn Utzon építészete – Kenneth Frampton, 2003
Felség, királyi fenség, nagy megtiszteltetés számunkra jelenléte. Szeretnék apám, Jørn Utzon nevében is bocsánatot kérni a távolléte miatt. Akaratától független okok miatt nem tud most itt lenni. Mindenkinek köszönöm a csodálatos, kedves szavakat apámról. Az itt elhangzottakat közvetítem neki, a díj részeként kapja majd meg.
Nagy öröm számomra, hogy itt állhatok és apám nevében átvehetem a Pritzker-díjat. Kérte, hogy fejezzem ki örömét és háláját a Pritzker családnak és a zsűri tagjainak, hogy ilyen módon tisztelték meg őt.
Fiaként immár 60 éve, szakmai társaként több mint 30 éve nagyon hálásnak érzem magam, hogy képviselhetem őt, minthogy a Pritzker-díj dicsőségének egy része valamennyire az iroda egykori és mai munkatársait, így engem is érint.
Amikor apám utolsó iskolai évében járt, miután nem volt túl sikeresnek mondható az ottani szereplése, elmondta egy tanárának, hogy építész akar lenni. A tanára azt válaszolta, hogy lehet hogy ez az egyetlen szakma, amivel képes lesz megbirkózni.
Aztán amint belépett Koppenhágai Királyi Művészeti Akadémiára, mintha egy új világba csöppent volna. Hirtelen hasonló gondolkodásúakkal és olyan tantárgyakkal találta magát körülvéve, amiket valósággal csak úgy szívott magába az unalmas iskolaévek után.
Pályáját számos tényezőnek köszönheti, más építészeknek, művészeknek, a természetnek, a kulturális sokszínűségnek és természetesen a szüleinek, akiktől egy egészséges életszemléletet kapott. Elsőként emelné ki édesanyámat, Lis-t, aki immár több mint 60 éve a felesége, az ő folyamatos támogatásának köszönhető, hogy azzal az intenzitással művelhette a szakmáját, ami az általunk is ismert eredményekre vezethetett.
Apám szerencséjének köszönhető, hogy ma itt állhatok. Amikor építészként dolgozni kezdett Dániában a világháborút követő években, az ország gazdasága mélyponton volt és nehéz volt munkához jutni. Ezért vett részt sok építészeti pályázaton, majd nagy fordulópont volt az életében, hogy megnyerte az új Sydney Operaház pályázatát. Bár egy kis északi országban működött, ahonnan nagyon kevés lehetőség volt Dánián kívüli munkákra, miközben addig is rengeteg különböző ember és kultúra inspirálta, most azt érezte hogy a világ hirtelen kitárult a számára, akkor elképzelhetetlen módon.
Ez a projekt mérföldkő volt az életében, tagadhatatlanul hatalmas lépés. A nemzetközi gyakorlat számos új lehetőséget nyitott meg előtte és családunk előtt is. Apám a körében levőknek de nekünk, a gyerekei számára is nagyon inspiráló ember volt. A más emberek, helyek, a természet, a színek, a fények kapcsán megélt öröme átterjedt a közelében lévőkre. Mindig kifejezte a neki kedves dolgok iránti lelkesedését, ez mindig pozitívan hatott ránk. Sokszor hallottam az alkalmazottjaitól, hogy milyen pozitív hatással volt az életükre, hogy apámmal dolgozhatnak.
Ilyen környezetben felnőve az ember nehezen veszi észre annak különlegességét. Ez mindaddig nem is tűnt fel, míg Sydney-be nem érkeztünk, ott tudatosult először bennem, mennyire különleges is volt a gyerekkorom. Onnantól kezdve az életünk csodálatos élményekkel volt tele, amiket csak átmenetileg szakított meg apám munkájának sajnálatos megszűnése Sydneyben. Ezért is volt számára nagy öröm, Sydney Operaház jövőjnek tervezéséhez tanácsadó-építészként visszahívták.
Amikor hallom hogy milyen szeretettel beszél Joe Cahill-ről, az akkori Új-Dél-Walesi miniszterelnökről és arra gondolok hogy mennyire szerette Ausztráliát és az ottani életünk alatt megismert rengeteg kedves embert, nagyon boldog vagyok hogy újra részese lehet élete legfontosabb munkájának. Fiaként és munkatársaként nagy megtiszteltetés ennyi éven át vele dolgozni, és nagy szerencsémnek mondhatom, hogy partnereként részt vehetek a Sydney Opera fejlesztési munkálataiban.
Miután családunk elhagyta Sydneyt, apám dolgozott Dániában, Svájcban és az Egyesült Államokban. Néhány évig tanított a Honolului Építészeti Egyetemen, mikor megnyerte Kuvait új parlamenti épületének tervezési pályázatát. Körülbelül ebben az időben döntöttek úgy a szüleim, hogy Mallorca gyönyörű szigetén megépítik első otthonukat. Eredetileg nyaralónak épült, de hamar állandó lakóhelyükké vált. Apám szeretett a helyi mesteremberekkel dolgozni, akikben sok közös vonást fedezett fel a Dániában megismert mesterekkel.
Amikor apám az építkezésen néhány üveg borral jelent meg, a kőművesek egyből tudták, hogy az éjjel néhány új ötlete támadt és hogy pár dolgot meg kell majd változtatni. Az enyhe éghajlat, a nagylelkű emberek, a természet illetve Mallorca és Spanyolország kultúrája szüleim életének szerves részeivé vált. 25 ott töltött év után nem is tudják az életüket máshol elképzelni. Végezetül szeretném felolvasni apám szavait, ezzel kifejezve háláját a Pritzker-díjért.
„Ez a nap valóban csodálatos. Nagyon hálás és boldog vagyok a munkám elismeréséért, ezért a díjért. Azért jelent nekem ez sokat, mert az eddig díjazott építészeket mindig is nagyon csodáltam, hiszen az ő munkájuk határozza meg az építészet jövőjét. Két fiam és a lányom, feleségem, Lis, az irodában velem együtt dolgozó építészek és az ügyfeleink mind nagyon boldogok. Új fénytörésben látjuk a munkánkat, és érezzük, hogy a Pritzker-díj felhívja az emberek figyelmét az építészet fontosságára, az építészeti kiválóságokkal viszonyítási alapot hoz létre. A Pritzker család és a Pritzker-díj zsűri a legmagasabb színvonalú építészet legerősebb képviselői. Mindenkinek teljes szívemből köszönöm, és a legjobbakat kívánom a Pritzker-díj jövőbeni sikeréhez. ”
