Sverre Fehn beszéde – Pritzker-díj, 1997
- forrás: Sverre Fehn – Ceremony Acceptance Speech, in: pritzkerprize.com;
- fordította: Mokos Mariann;
Megtiszteltetés számomra és hálásnak érzem magam, hogy itt állhatok ma este és átvehetem az építésztársadalom legfontosabb díját. Hálás köszönetem a Pritzker házaspárnak, valamint a Hyatt Alapítvány tagjainak.
Jellemző, hogy a Pritzker-díj amerikai alapítású. Egy olyan társadalom példája, amely van olyan nagyvonalú, hogy megszülethetett benne az építészeti szabadság.
A Frank Gehry által tervezett múzeum is a szabadság pillanatát fejezi ki, hiszen meg tudta őrizni az első vázlatok zsenialitását. Ennek a folyamatnak köszönhetően szabadította fel magát a történelemtől. Köszönöm, Gehry.
Hálás köszönetem mindenkinek, aki együttműködött velem – ügyfeleimnek, barátaimnak, és családtagjaimnak, akik itt jelen vagytok velem Bilbaóban, ebben a fontos pillanatban. Külön köszönettel tartozom Henrik Hillének, akivel a legutóbbi munkáimon együtt dolgoztunk.
Nagyon boldoggá tesz, hogy ezt az ünnepséget pont itt, Spanyolországban rendezik meg, ahol a nagy építkezések a bikaviadalok árnyékában húzódnak meg. A feleségem sokat mondogatja, hogy előző életemben biztos spanyol voltam, ezért érzem magam ennyire otthon itt.
Most bemutatom az építészként megélt életem néhány részletét. A lelke mélyén mindenki építész. Az építészet felé az első lépés a természet megismerése.
Az ember ösvényt vág, mintha írna a föld felszínére. A bozótban és fűben vágott csapás találkozás a természettel, az emberi kultúra egyszerű megnyilvánulása. A követendő út. A kezdeti mozzanat másokat is mozgásra késztet. Ez a kompozíció legelemibb formája.
A földgolyó hosszúsági és szélességi fokokra van felosztva. Minden ilyen kereszteződési pontnak megvan a maga klímája, növényei és uralkodó szelei. Építészként feladatunk, hogy megpróbáljuk megérteni az élet különbségét ezek között a pontok között. Függetlenül ezektől a földrajzi pontoktól, az emberi gondolatok a felhőkként, szabadon áramlanak a föld fölött, az építészet életre kel a természet és a természetfölötti párbajában.
Az építészet világában tett majdnem ötven éven át tartó utazásom egy Lillehammer-i múzeum pályázatának megnyerésével kezdődött, Geir Grung-gal közös munkaként, miután befejeztük építészeti tanulmányainkat Oslóban. Megfogadtam Jørn Utzon tanácsát és Marokkóba mentem az úgynevezett primitív építészetet tanulmányozni.
Szeretnék felolvasni pár részletet abból, amit azon a télen írtam Afrikában.
„Délre utazni manapság, Marokkóba, hogy a primitív vidéki építészetet tanulmányozzuk: nem felfedező utazás. Pont az ellenkezője: a dolgok felismerése. Frank Lloyd Wright házai Taliesin-ben pont ilyen felismerések, ugyanezt a keménységet jelenítik meg az anyag szerkezetében, Mies van der Rohe falai ugyanezt az végtelenséget. És megtaláljuk itt Le Corbusier versét a teraszról és a tetőről a modern város szerkezetében. “
Ez a felfedezés vált eszközömmé, hogy még mélyebben megérthessem a modern építészetet. Az építészet időtlen térben működik. Aláírása: Anonymus.
1953-ban kaptam egy francia ösztöndíjat, ami lehetővé tette, hogy fizetés nélküli szakmai gyakorlaton vegyek részt Jean Prouvé párizsi irodájában. Gyakran ellátogattam Le Corbusier Rue de Sevre-i irodájába is. Ebben az időben ismertem meg az utolsó időszakában lévő CIAM légkörét. Emlékszem Le Corbusier-re, amint felemelt bal kézzel int búcsút a szervezetnek és mindannyiunknak a régi UNESCO épület folyosóján.
A legfontosabb utazásom talán a múltba volt, szembesülés volt a középkorral, mikor Hamarban a püspöki erőd romjai közé terveztem múzeumot. Miközben ezen a munkán dolgoztam, arra jutottam, hogy csak a jelen megidézésével lehet szóra bírni a múltat. Ha hajszoljuk a múltat, sosem érhetjük el.
A legnagyobb múzeum azonban maga a földgolyó. A föld felszínén az elveszett tárgyak megőrződnek. A tenger és a homok a konzerválás legnagyobb mesterei, olyan lassan járják be útjukat az örökkévalóság felé, hogy ezekben a mintákban még mindig fellelhetjük kultúránk születésének kulcsát.
Hiányolom ma innen John Hejdukot. Az írásai és a rajzai nagyon sokat jelentettek nekem.
Végezetül pár gondolattal szeretném zárni, amit egy könyvbe írtam a Security építéséről, Oslóban:
„John Hejduk olyan világot teremtett, amelyben a határok megszűntek. Az építészet lebeg az univerzumban, a sebész szikéjének vágásától az emberi test belsőbb szervei felé terjed, a láthatatlanság fátylán ejtett saját vágásába, a végtelen tájba, ahol a terep a „Gondolat hamujának temetője” számára van megtisztítva”.
Köszönöm.
